Oktoberi rozsa : Az ezustos halanteku ferfi es az aranyhaju leany tortenete

Ennek a ferfinak pedig meresz, de nyugodt tekintete volt, amely fogva tartotta az ovet, mint a gyakorlott torvivo az ellenfele fleuretjet. Es az a biztos, vegtelen foleny, amellyel jatszott veluk, mintha egy cseppet sem venne komolyan az asszonyokat - s az a par meleg, bizalmas szo, amelyre meg mindig ugy gondolt vissza, mint valami barsonyos cirogatasra. Es vegul a kis kozos titok...Ilma nyugtalanul aludt ezen az ejszakan.Az a ferfi pedig, aki almat megzavarta, toprengve haladt vegig a Var csondes, kihalt utcain. Az aranyhaju leanyra gondolt. Csak egy oraja ismerte, de az az erzese volt, mintha sok-sok esztendeje ismerte volna. - Ugy latszik, meg mindig nem nott be a fejem lagya. Talalkozom egy lannyal, az arca, alakja izlesem szerinti, s mar hajlando vagyok elhinni, hogy angyal, ime, az illuzio. - Elmenjek hozzajuk? Az anyja nem hivott meg, de azzal nem torodom. Hanem aztan mi lesz? Ha beleszeretnek?"e;